Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!
/Várnai Zseni/
Drága Gizuskám
Remélem, jön már a tavasz, szép apró lépésekben érezhető, ez az egy örömöm van,
legalább nem kell fűteni. Drága csillagom, nem tudok semmit rólad, hiszem, hogy alakulgatsz már, bár a helyzet egyre kilátástalanabb mindenütt sajnos. Egész héten én is estig voltam szinte, ketten vagyunk már lassan két hete. nagyon fárasztó, nem is tudom, meddig birom. Gizuskám, kivánok szép, napsugaras hetet, vigyázz nagyon magadra. Millió puszim Zsóka
(Sokat gondolok ám rád, attól hogy nem találkozunk)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
